Valamikor a századforduló táján egy Louis August Jonas nevezetű férfi virágzó üzletet alapított, amely kalapok alapanyagául szolgáló nemezt állított elő és forgalmazott. Az üzlet nagyon sikeresnek bizonyult, és a Jonas család nagy vagyonra tett szert. Jonas fia, George E. Jonas (közismert nevén Freddie) apja vállalkozásában szerzett tapasztalatát és tőkéjét arra használta, hogy létrehozzon egy ifjúsági tábort, amelynek a Camp Rising Sun nevet adták. Az 1930-tól működő bentlakásos nyári tábor eredetileg elsősorban amerikai, főleg New York-i tizenéves fiúkat fogadott, akikben megvolt az az intelligencia, eltökéltség és vezetői képesség, amit Freddie igen díjazott. A maihoz hasonló nemzetközi táborrá röviddel a II. világháború után alakult, azzal a céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetek fiatal vezetőit. 1989-ben az alapítvány kuratóriuma létrehozott egy másik tábort, ezúttal lányok részére szintén New York államban. 2001-ben a Dániai Táborozók Egyesülete részben saját erőből, részben különböző támogatásokra támaszkodva újabb táborral gazdagították a Camp Rising Sun családját.
Ezek a táborok tehát hosszú és sikeres múltra tekinthetnek vissza, és minden évben nyáron Magyarországról is egy fiú és egy lány eltölthet négy hetet ebben a felejthetetlen programban: teljesen ingyen, az USA-ban!
A programnak része egy, a világ nemzetközi konfliktusait és humanitárius projektjeit bemutató előadás sorozat, amelyet híres egyetemek meghívott professzorai a korosztály érdeklődési körére formálnak; a programot azonban elsősorban a résztvevő diákok alakítják ki, akik egyben a hétköznapok megszervezésért is felelősek, a tábor életét szinte teljes mértékben ok irányítják.
Mára a táborban több mint négy ezer ember vett részt, akiknek egy jelentős hányada még mindig kapcsolatban áll a táborért felelős alapítvánnyal. Amerikában számos államnak és városnak, Európában pedig számos országnak vannak jól működő egyesületei, amelyek a volt táborozókból szerveződnek. A Camp Rising Sun Magyar Táborozók Egyesületét 2003. áprilisában jegyezte be a bíróság. Mindez mutatja, hogy a tábor a nyár elteltével nem „ér véget”; életre szóló barátságok kovácsolódhatnak itt különféle országok lakói között!