Egyesület

A Camp Rising Sun Magyar Táborozók Egyesülete 2003-ben jött létre, tagjai jellemzoen az amerikai és a dániai Camp Rising Sun (CRS) táborokban táborozóként vagy neveloként részt vett fiatalok.

Az egyesület fo tevékenysége, hogy a CRS táborokat üzemelteto amerikai, illetve dániai alapítvány megbízásából Magyarországon évrol-évre meghirdesse és lebonyolítsa a táborozók kiválasztását. Ebben a folyamatban az egyesület tagjai önkéntesen vesznek részt. A táborozók kiválasztása mellett az egyesület táborozási felkészítot is szervez a kiválasztott táborozóknak és szüleiknek, akik ennek keretében még az USA-ba vagy Dániába történo kiutazás elott megismerkedhetnek a magyarországi CRS-közösséggel. Az egyesület élménybeszámolót is szervez, ahol a táborból hazatéro táborozók elmesélhetik a többieknek a táborhoz kapcsolódó élményeiket.

Az egyesület elnöke jelenleg Fazekas Gábor (táborozó 2001-ben), alelnöke Bucsku János (táborozó 1998-ban, nevelő 2003-2012, 2015), titkára Pleier Alexandra (táborozó 2001-ben).

Magyarországról az 1980-as évek közepétol kezdve – kisebb megszakításokkal – évente jutottak ki táborozók az USA-ba, 1998-tól kezdve pedig a táborozók kiválasztását a volt CRS-es táborozók végzik (2003-tól az egyesület keretein belül). Ennek köszönhetoen 1998-tól minden évben volt kint magyar gyerek, és 2000. óta minden évben Magyarország mindhárom CRS-táborba küldhet táborozót. Ez a kiváltság egyébként csak kevés más országnak jár – általában olyanoknak, ahonnan már több évtizede folyamatosan küldenek táborozót – és Magyarország annak köszönhet, hogy a LAJF által is elismerten, az egyesület muködése igen hatékony, azaz a válogató során kiválasztott táborozók legtöbbször nagyon jól szerepelnek a táborokban.