Üdvözlünk a CRS Magyar Táborozók honlapján!
Valamikor a századforduló táján egy Louis August Jonas nevezetű férfi virágzó üzletet alapított, amely kalapok alapanyagául szolgáló nemezt állított elő és forgalmazott. Az üzlet nagyon sikeresnek bizonyult, és a Jonas család nagy vagyonra tett szert. Jonas fia, George E. Jonas (közismert nevén Freddie) apja vállalkozásában szerzett tapasztalatát és tőkéjét arra használta, hogy létrehozzon egy ifjúsági tábort, amelynek a Camp Rising Sun nevet adták. Az 1930-tól működő bentlakásos nyári tábor eredetileg elsősorban amerikai, főleg New York-i tizenéves fiúkat fogadott, akikben megvolt az az intelligencia, eltökéltség és vezetői képesség, amit Freddie igen díjazott. A maihoz hasonló nemzetközi táborrá röviddel a II. világháború után alakult, azzal a céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetek fiatal vezetőit. 1989-ben az alapítvány kuratóriuma létrehozott egy másik tábort, ezúttal lányok részére szintén New York államban. 2001-ben a Dániai Táborozók Egyesülete részben saját erőből, részben különböző támogatásokra támaszkodva újabb táborral gazdagították a Camp Rising Sun családját.
Ezek a táborok tehát hosszú és sikeres múltra tekinthetnek vissza, és minden évben nyáron Magyarországról is egy fiú és egy lány eltölthet nyolc hetet ebben a felejthetetlen programban: teljesen ingyen, az USA-ban! Egy másik lány pedig, szintén ingyen, Dániában töltheti a nyarat.
A programnak része egy a világ nemzetközi konfliktusait és humanitárius projektjeit bemutató előadás sorozat, amelyet híres egyetemek meghívott professzorai a korosztály érdeklődési körére formálnak; a programot azonban elsősorban a résztvevő diákok alakítják ki, akik egyben a hétköznapok megszervezésért is felelősek, a tábor életét szinte teljes mértékben ők irányítják.
Mára a táborban több mint négy ezer ember vett részt, akiknek egy jelentős hányada még mindig kapcsolatban áll a táborért felelős alapítvánnyal. Amerikában számos államnak és városnak, Európában pedig számos országnak vannak jól működő egyesületei, amelyek a volt táborozókból szerveződnek. A Camp Rising Sun Magyar Táborozók Egyesületét 2003 áprilisában jegyezte be a bíróság. Mindez mutatja, hogy a tábor a nyár elteltével nem „ér véget”; életre szóló barátságok kovácsolódhatnak itt különféle országok lakói között! Az alapítvány félévente megjelenő újságát, a SUNDIAL-t több mint háromezer „volt táborlakónak”-nak küldi ki.
On 9th May 2009 the CRS Alumni Association of Hungary held its annual camper preparation meeting. These meetings are infomal gettogethers for alumni of the association and the selected camper and his/her family where members of the association answer questions ranging from "life at camp" to more practial things like "what to bring to camp". It's also a great opportunity to get to know the new camper and his/her family better and have lots of fun.
This year the meeting was held at Margitsziget, an island in the heart of Budapest. We met at 10 o'clock at the southern entrance of the island and walked to a nearby park where we had a nice picnic. Luckily the weather turned out to be great all day long so altogether about 15 of us spent a nice day at Budapest.
Minden jog fenntartva!