Jelentkezés
A kitöltendő angol nyelvű dokumentumok:
Microsoft Word 2003 formátumban,
Adobe PDF formátumban,
Open Document Format formátumban.

A Louis August Jonas Foundation által finanszírozott Camp Rising Sun (CRS) nemzetközi ifjúsági tábor immár 79. szezonját kezdi meg 2010 nyarán az USA-beli New York államban. Eddig több tucat ország több ezer fiatalja ismerhette meg ezt a tábort, melynek célja többek között az, hogy különleges programja során a fiatalokban felébressze az önzetlenség, az egymás és a közösség iránti felelősség és tisztelet érzését, az egyetemes emberi értékek iránti érzékenységet, valamint hogy elősegítse a nemzetek közötti jobb megértést.
Néhány éve magyar fiataloknak is folyamatosan lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek ebben a nagyszerű programban, A Camp Rising Sun Magyar Táborozók Egyesületének feladata, hogy minden évben kiválassza a Magyarországról küldhető fiatalokat: 1-1 táborozót az amerikai fiú- és lánytáborokba, és esetlegesen egy lány táborozót a dániai táborba.
Beküldési határidő: 2009. december 17.
Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek:
Korhatár: jelentkezőknek 1994. jún. 1. és 1996. jún. 1. közötti születésűeket várunk - 14-16 éveseket
Nem létezik „tipikus” Rising Sun táborozó. Sőt, valójában az a cél, hogy minél változatosabb tábort állítsunk össze, hogy olyan táborozókat válasszunk ki, akik akár teljesen különböző területeken tehetségesek, különböző kulturális és társadalmi háttérrel rendelkeznek.
A Camp Rising Sun nem való mindenkinek. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a legtöbbet azok tudták profitálni a táborból, akikben megvoltak bizonyos tulajdonságok. Ennek értelmében a következőket fogjuk figyelni a pályázóinkban:
Töltsd le az angol nyelvű jelentkezési lapokat - melyek további információval is szolgálnak, majd ezeket küld el a következő címre:
CRS Magyar Táborozók Egyesülete
Dunaalmás
Almási út 42.
2545
A jelentkezések elektronikusan is beküldhetők a kapcsolat@risingsun.hu címre.
A szóbeli elbeszélgetés helyéről és idejéről az érintetteket idejében értesítjük.
Minden jog fenntartva!