A tábor
A Louis August Jonas Foundation által finanszírozott Camp Rising Sun (CRS) nemzetközi ifjúsági tábor immár 94. szezonját kezdi meg 2023 nyarán az USA-beli New York államban. Eddig több tucat ország több ezer fiatalja ismerhette meg ezt a tábort, melynek célja többek között az, hogy különleges programja során a fiatalokban felébressze az önzetlenség, az egymás és a közösség iránti felelősség és tisztelet érzését, az egyetemes emberi értékek iránti érzékenységet, valamint hogy elősegítse a nemzetek közötti jobb megértést.
Több mint 20 éve magyar fiataloknak is folyamatosan lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek ebben a nagyszerű programban, A Camp Rising Sun Magyar Táborozók Egyesületének feladata, hogy minden évben kiválassza a Magyarországról küldhető fiatalokat: 1-1 táborozót az amerikai fiú- és lánytáborokba.
A koronavírus és a tábor
A Camp Rising Sun tábor sajnos 2020.-ban és 2021.-ben is csak virtuálisan került megrendezésre, azonban 2022 után 2023-ban várhatóan ismét részt vehet benne egy-egy magyar táborozó, illetve akár még több a virtuális rendezvényeken.
Jelentkezési feltételek
Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek:
- Megfelelő angol nyelvtudással rendelkeznek (képesek kommunikálni angol nyelven, képesek megértetni magukat egy angol környezetben)
- Érettek és alkalmasak arra, hogy 4 hetet idegen környezetben, sokféle etnikai, kulturális és politikai háttérrel rendelkező társak között, velük együttműködve töltsenek el.
- A fiútábor időpontja: 2023. június 23. – július 21.
- A lánytábor időpontja: 2023 július 26. – augusztus 23.
- Idén egy virtuális táborba is lehet jelentkezni két időpontra is.
- 2023. július 2 hét
- 2023. augusztus 2 hét
- Jelentkezőknek idén 2006. augusztus 23. és 2008. június 23. közötti születésűeket várunk. Ha csak később esel bele a korhatárba add meg itt az adataid és küldünk emlékeztetőt amikor aktuálissá válik a jelentkezés.
A válogatás elvei
Nem létezik „tipikus” Rising Sun táborozó. Sőt, valójában az a cél, hogy minél változatosabb tábort állítsunk össze, hogy olyan táborozókat válasszunk ki, akik akár teljesen különböző területeken tehetségesek, különböző kulturális és társadalmi háttérrel rendelkeznek. A Camp Rising Sun nem való mindenkinek. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a legtöbbet azok tudták profitálni a táborból, akikben megvoltak bizonyos tulajdonságok. Ennek értelmében a következőket fogjuk figyelni a pályázóinkban:
- Intelligencia: Legyen képes megmutatni, hogy intellektuális teljesítménye jóval az átlag felett van.
- Tehetség és érdeklődési kör: Támogatjuk az igazi egyéniségek kialakulását, ezért előszeretettel fogadunk olyan pályázókat, akiknek valamilyen különleges tehetségük vagy érdeklődési körük van (pl. zene, művészetek, tudományok, sport, színjátszás stb. Ugyanígy fontos, hogy a táborozók érdeklődjenek a „világ dolgai” iránt.
- Jellem: A tábor küldetésének megfelelően elengedhetetlennek tartjuk, hogy a pályázót foglalkoztassa az „emberiség ügye” és ennek értelmében fontosnak tartsa az emberiességet és a humanitariánizmust; tisztelje a változatosságot és a másságot az emberekben; másokkal szemben nyíltan és igazságosan viselkedjen.
- Vezető készség: Tipikusan olyan táborozók állják meg a helyüket legjobban, akiknek nagy a kezdeményezőkészségük, és hajlamosak természetesen jó érzékkel irányítani társaikat.
További információk
Louis August Jonas Foundation idén tart angol nyelvű előadásokat a táborról két időpontban:
- November 19. 19:00-20:00 (11:00-12:00 EST)
- Január 14. 19:00-20:00 (11:00-12:00 EST)
Az időpontok magyar idő szerint értendők.
Jelentkezni az amerikai táborra itt lehet a „Summer 2023 Selection Information Session” szekcióban: https://www.lajf.org/applycrs. A virtuális táborra pedig itt lehet jelentkezni: https://www.lajf.org/applyvirtual.
A jelentkezés menete
Töltsd ki az angol nyelvű jelentkezési lapokat itt: https://www.lajf.org/applycrs (információk alul, jelentkezés felül), majd gyere el a szóbeli elbeszélgetésre.
A jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseid írd meg bátran a kapcsolat@risingsun.hu címre.
Beküldési határidő: 2023. január 22.
Szóbeli elbeszélgetés: 2023. február 18. Budapest